Miskolc Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata

Weather Data Source:
kulturak-talalkozasa-miskolc

Kultúrák találkozása

Kultúrák találkozása – lengyel zsidó kultúra, szokások és hagyományok címmel tartott előadást Raguczki Gábor 2022. május 28-án a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban. Szabó Mónika köszöntőjét követően a Feledy Péter előadásában elhangzott Radnóti Miklós: Erőltetett menet című verse vezette fel Raguczki Gábor figyelemfelkeltő ugyanakkor élvezetes előadását.

Az érdeklődők az előadás során megismerkedhettek a zsidó vallás kezdeteivel, valamint a lengyel zsidóság történelmével és hagyományaival. Érdekes és meglepő tényeket tudtunk meg a lengyel zsidó vallásnak a világra gyakorolt hatásáról valamint arról, mennyiben változtatta meg a magyarországi zsidóság mindennapjait.

Az előadás sikerét nem is lehetne jobban bemutatni, mint az egyik vendég szavaival: „…nem egy unalmas, álmosító előadást hallottunk, hanem egy könnyed, kellő mértékben humoros előadás volt. Az előadó hatalmas tudását rendkívül élvezetes, fiatalok számára is élvezhető módon adta át. Bánhatja, aki kihagyta.”/Cz.Zs./

Írta: Szabó Mónika
Fényképek: Sz. Mónika, B. Péter, B. Sz. Ilona

HOZZÁSZÓLÁSOK
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

HÍRLEVÉL

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsők között olvassa híreinket!