A Lengyel Köztársaság (lengyelül: Rzeczpospolita Polska) közép-európai állam a Balti- tenger partján. A lengyel állam több mint ezer éves. A 16. században, a Jagelló-dinasztia idején Lengyelország Európa egyik legerősebb állama volt. 1791. május 3-án a Lengyel–Litván Unió elfogadta Lengyelország májusi alkotmányát, amely Európa első és a világ második írott alkotmánya volt. Néhány évvel később, 1795-ben Lengyelországot felosztották szomszédai (Oroszország, Ausztria és Poroszország). Lengyelország 123 év után, 1918-ban nyerte vissza államiságát az első világháború lezárultával. A második világháború után a Szovjetunió befolyási övezetéhez tartozott. 1989-ben az ország második világháború utáni történetének első részlegesen szabad választásai zárták le a Szolidaritás (Solidarność) mozgalom szabadság iránti törekvéseit. Lengyelország 1999-től a NATO, 2004-től az Európai Unió tagja. Lengyelország neve lengyelül Polska. Az ország hivatalos neve Rzeczpospolita Polska, azaz Lengyel Köztársaság. Az ország neve és a nép polak, polski neve azonos eredetű. A legelterjedtebb vélemény szerint a Polska és polak elnevezések a polán nevű szláv törzs nevéből erednek. Egy másik nézet szerint a név a goplán törzs nevéből származik, amely a Gopło-tó körül élt, és 845 körül hozzávetőleg 400 erődöt birtokolt a mai Lengyelország területén. Az elfogadott etimológia szerint a név végső gyökere a pole („mező”) szó, illetve az ebből származó polanie, amely annyit tesz, hogy „a mezők lakói”. Erre a következtetésre könnyen eljuthatunk, ha összehasonlítjuk a többi szláv nyelv hasonló jelentésű szavaival. A magyar nyelvben használatos „lengyel” és „Lengyelország” szó eredete az óorosz lendo („irtásföld”, „szűzföld”) szó lendzsan származéka lehetett (azaz „irtásföldön élő ember”), amely az ómagyar nyelvben még lengyen alakban szerepelt. Lengyelország a 10. század közepén formálódott területi egységgé a Piast-dinasztia uralkodása alatt. A Piastok a polánok uralkodó nemzetsége volt, egyesítettek több nyugati szláv törzset – polánok, lendzianok, viszlyánok, mazurok, goplánok, pomeránok, mazóvok, szlezánok – amelyekből a lengyel nép formálódott. Lengyelország első, írásos dokumentumokban említett uralkodója I. Mieszko volt, aki 966-ban megkeresztelkedett, a római katolicizmust államvallássá tette. A népesség is megkeresztelkedett a következő évszázadokban. A 12. században Lengyelország kisebb államokra esett szét. 1320-ban az újra egyesített Lengyelország királya I. Ulászló lett. Fiát, Nagy Kázmért szokás a legnagyobb lengyel királynak tekinteni. Ebben az időben Lengyelország virágzott, a népek vándorlásának központja volt, és megkezdődött a zsidó közösség letelepedése. A fekete halál, amely Európa legnagyobb részére kihatott 1347 és 1351 között, nem érte el Lengyelországot. De a Piast ház Nagy Kázmérral 1370-ben utód nélkül kihalt. A trónt a mi I. (Nagy) Lajos királyunk örökölte, aki ugyan csupán 12 évig uralkodott – a távolból régensekkel, de az akkori Lengyel királyság területét galíciai és lodomériai hódításaival kb.a duplájára növelte. Az ő lánya volt (Boldog) Hedvig királynő, akit a lengyelek már életében szentként tiszteltek, s aki végül feleségül ment Jagello Ulászló litván nagyfejedelemhez, akit ugyancsak lengyel királlyá koronáztak, ami által perszonálúnióban egyesült a két – területileg addig sem jelentéktelen ország. Lengyelország aranykora a 16. században, az ország Litvániával való államközössége, a Lengyel–Litván Unió idején volt.
A 17. század közepén a Bohdan Hmelnickij vezette kozák felkelés zűrzavaros idejét az Tűzzel-vassal című regény örökítette meg. Ekkor a zaporizzsjai kozákok kiváltak Lengyelországból és Oroszországhoz csatlakoztak. Az ismétlődő svéd háborúk megterhelték a lengyel gazdaságot. Az ország meggyengülése az Oroszországtól való függőség növekedésével járt. Lengyelországot szomszédai három alkalommal osztották fel. 1772-ben a szomszédai elvették az ország területének nagyobb részét, a megmaradt csonka ország reformokkal kísérletezett. 1793-ban megszűnt a független Lengyelország, felosztotta egymás között Oroszország, Poroszország és Ausztria. 1795-ben újraosztották egymás között a lengyel területeket. Lengyelország az egész 19. század folyamán függetlenségét vesztett, megszállt állam volt. A napóleoni háborúk alatt, 1807-ben létrehozták a Varsói Hercegséget. Ez nem a lengyel függetlenség ügyét, hanem francia érdekeket szolgált. Az 1815-ös bécsi kongresszuson kialakítottak egy Lengyel Királyságot, amelynek királya az orosz cár lett. Az úgynevezett Kongresszusi Lengyelországnak liberális alkotmánya volt, az Orosz Birodalom de facto annektálta az országot. A novemberi (1830-31) és a januári felkelés (1863-64) során a lengyelek sikertelenül próbálták meg visszaszerezni államuk függetlenségét, ahogy az 1848-49-es magyar szabadságharcban, vagy az 1854-es krími háborúban sem sikerült előre vinni az ügyüket. Az ismétlődő felkeléseket leverték, megtorlásul a Lengyel Királyságot orosz tartománnyá süllyesztették. Az egyetlen szabad lengyel föld ekkoriban a szabadsághős tiszteletére emelt krakkói Kościuszko-halom volt egész Lengyelországban. Az első világháború alatt az antant hatalmai megállapodtak abban, hogy Lengyelországot helyre kell állítani, de lényegében ezért semmit sem tettek, azt a lengyel hadsereg vívta ki, Tuhacsevszkij hadseregének legyőzésével. Nem sokkal a német fegyverletétel után, 1918 novemberében, Lengyelország visszanyerte függetlenségét (második Lengyel Köztársaság), majd következett az 1919. évi lengyel–szovjet háború. Ezután az egymást követő lengyel kormányok általában nem töltötték ki idejüket, jellemzően egy éven belül megbuktak. Ezt elégelte meg a hadsereg és 1926-ban Józef Piłsudski, a függetlenségi harcok hőse, a vidéki kúriájához vonuló tisztek kérésére átvette a hatalmat és puccsot hajtott végre. Így alakult ki a szanációs rendszer. Ettől kezdve katonai diktátorok váltották egymást, egészen a második világháborúig. A második világháború a Lengyelország ellen 1939. szeptember 1-jén indított német támadással kezdődött. Szeptember 17-én csatlakozott a németekhez Szovjetunió. A lengyel kormány sohasem ismerte el a két totalitárius diktatúra által elért győzelmet, és külföldről irányította tovább a harcot. Az elkövetkező hat év Lengyelországra rettenetes szenvedést hozott. A világháborúban részt vett valamennyi ország közül Lengyelország vesztette el polgárait a legnagyobb arányban: a hatmilliós veszteség felét zsidók tették ki. Varsó elestével nem szűnt meg a lengyelek németellenes harca. A különböző hazai partizánmozgalmak mellett a szövetségesek oldalán a negyedik legnagyobb katonai kontingenst állították ki: lengyel katonák harcoltak a Vörös Hadsereg, a brit és az amerikai hadsereg kötelékében. A háború után Lengyelország területét nyugat felé tolták, a keleti határ a Curzon-vonal, míg nyugaton az Odera–Neisse határt alakították ki. Ezáltal Lengyelország területe mintegy 76 ezer négyzetkilométerrel, a háború előtti méretének 20%-ával csökkent. A határmódosítások emberek millióinak a vándorlását kényszerítették ki. Lengyelország ily módon, történetében először, egynemzetiségű országgá vált. A Szovjetunió győzelme után, Közép-Európa más államaihoz hasonlóan, Lengyelországban is kommunista kormány alakult. 1948-ban a sztálinista fordulat a totalitárius korszak kezdetét hozta. 1956-ban a totalitárius rendszer kevésbé szigorú formát öltött. Sok ember kiszabadulhatott a börtönökből és az elnyomás mértéke látszólag enyhült, de továbbra is voltak feszültségek. A munkások megmozdulásainak és tiltakozásainak hatására 1980-ban alakult meg a Szolidaritás Független Szakszervezet, amely néhány év alatt jelentős politikai erő lett. Nem roppant meg az 1981-ben ellene bevezetett hadiállapot idején sem. Komoly mértékben járult hozzá a Lengyel Egyesült Munkáspárt hatalmának aláásásához. 1989-ben megnyerte az első demokratikus választásokat, az elnöki székbe is a Szolidaritás jelöltje, Lech Wałęsa került. Lengyelország területéről 2021. évvel bezárólag tizenhét helyszín került fel a világörökségi listára, öt helyszín a javaslati listán várakozik felvételre. Művészet A lengyel építészet rendkívül sokszínű és változatos. Az adott kornak megfelelő európai építészstílusjegyek mind a mai napig megtalálhatóak. A lengyel zeneművészet valaha volt legnagyobb alakja Frédéric Chopin. Elismert 19. századi zeneszerző volt Stanisław Moniuszko, Henryk Wieniawski és Karol Szymanowski. A 20. század ismert zeneszerzői közé tartozik Grażyna Bacewicz, Witold Lutosławski, Władysław Szpilman és Krzysztof Penderecki. Czesław Niemen, Józef Skrzek és mások a beat és a dzsessz területén alkottak maradandót. Lengyelország egyike azon kevés európai országnak, ahol a rock és a hiphop dominál a popzene előtt, miközben mindenféle alternatív zenei műfaj is virágzik. A lengyel irodalom hosszú és gazdag múltra tekint vissza. A középkor legismertebb lengyel írója és szerzője Jan Długosz csak latin nyelven írt műveket, mert abban az időben ez volt Európában a tudományos nyelv. Jan Kochanowski felhagyott ezzel a szokással és ő lett az első szerző, aki a legtöbb művét már lengyel nyelven írta. Számos lengyel író lett elismert az elmúlt évszázadok folyamán. Ez nagy részben köszönhető volt Adam Mickiewicznek, aki megírta az első lengyel epikus művet a Pan Tadeuszt 1834-ben. Híres írók, költők és szerzők a 19. század végén és a 20. század között: Henryk Sienkiewicz, Władysław Reymont, Witold Gombrowicz és Czesław Miłosz. Eddig négy lengyel író kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Gasztronómia A lengyel konyha (kuchnia polska) szláv hagyományait török, német, magyar, zsidó, francia, olasz és gyarmati hatások gazdagították a történelem folyamán. Az ország 19. századi széttagoltsága miatt jelentős helyi konyhák alakultak ki a területén, ilyen például Nagy- Lengyelország konyhája. Sok hús (főleg sertés), káposzta, tészta, pl. pirog (pierogi), kása (kasza) és gabonaféle szerepel az étlapján, de fűszerezése is hangsúlyos és jellemző.
A lengyel reggeli nem kiadós. Ebédkor népszerű a céklaleves (barszcz), a savanyú leves (żurek) vagy a különféle aludttejes, illetve gyümölcsből készült levesek. Kedvelt főfogás az édes-savanyú káposztából készített bigos, a rántott sertésborda-szelet (kotlet schabowy), a sertéslábszár zöldségekkel (golonka), a húsgombócok (kołduny) és a lengyel marhatekercs (zrazy). Számos étel tartalmaz túrót (twaróg). Az étkezést gyakran zárja édesség, például fagylalt (lody) vagy a drożdżówka (ejtsdː drozsdzsuvka) nevű kelt tésztaféleség , karácsonykor, szenteste pedig a bejgliszerű mákos kalács (makowiec). Vacsoránál általában hideg előétellel kezdenek, és ebéd vagy vacsora végén gyakran fogyasztanak teát. A lengyel hagyományok és gasztronómia jellemző termékei a goráli juhsajtok, az ostyepka, a redykołka, a brinza. Forrás: Wikipédia Fényképek: Szabó Mónika (Krakkó, Varsó)
Forrás: Wikipédia