Torkos csütörtök Fánkbuli Miskolcon
2023. február 16.
Idén második alkalommal rendeztük meg Miskolcon a Fánkbulit, azaz a lengyel torkos csütörtököt, a Tłusty czwarteket.

A szép számban megjelent vendégek előtt Szabó Mónika elnök nyitotta meg a rendezvényt és elmesélte a lengyel fánkevés hagyományát.

Őt Rémiás Emőke és az általa összeállított zenei kvíz követte, amelyet a részt vevők nagy örömmel fogadtak. A jó hangulatot megalapozták a nagyszerű zenék, Emőke kommentárjai és persze a lengyel zeneipar viccesebb fejezetei.

A zenés agytorna után végre sorra kerültek a nap főszereplői – bár, még nem ettük meg őket – ugyanis fánk felismerő játékot hirdettünk, ami igazi fánkActivityvé változott, sok mutogatással, körülírással és persze nevetéssel.

Ezt követően pedig eljött az est fénypontja, amikor is mindenki megkóstolhatta a finom fánkokat, ezzel is megalapozva, hogy a következő évben nem fogyunk ki a pénzből.

Az estét kellemes beszélgetéssel és vidám sztorizgatással zártuk.
Kifejezetten nagy öröm volt számunkra, hogy vendégeink között sok új érdeklődőt is üdvözölhettünk, akikkel reméljük, a további rendezvényeinken is találkozhatunk.
Írta: Szabó Mónika és Zsótér Judit
Fotók: Szabó Mónika